100% bio, magyar kozmetikumok

15.000 Ft felett INGYENES szállítás

A természetes kozmetikumok előnyei

Az egészségtudatos életmód részeként a szépségipar mesterséges anyagokkal teli produktumaival is egyre nőttek az ellenérzések, hiszen kiderült, a fiatalságot és szépséget ígérő termékek akár mérgezővé is válhatnak. A Coconutoil Cosmetics-nél célunk, hogy összhangba kerüljünk a természettel és kizárólag olyan kozmetikumokat alkossunk meg, amelyek amellett, hogy hatékonyak, az emberre és a környezetre egyaránt ártalmatlanok.

„Csak azt kend a bőrödre, amit meg is ennél!”

Miért választottuk a Védák-könyvében található tanítást mottónknak?

A bőrre felvitt anyagok épp ugyanúgy bekerülnek a szervezetbe, mint amit megeszünk. Sajnos az utóbbi évek megfigyelései alapján a kozmetikumokban található, laboratóriumi körülmények között előállított mesterséges anyagok és vegyületek számos egészségügyi problémát okozhatnak. A tartósításáért felelős parabének  szinte minden kozmetikumban fellelhetők, noha sokaknál allergiát okoznak, és azáltal, hogy az ösztrogénhez hasonló módon viselkednek, felboríthatják a hormonháztartást. Más anyagok, például az ásványolaj, alumínium vagy a petrolatum réteget képeznek a bőrön, így elzárják az utat a kifelé haladó toxinok elől, továbbá nem engedik a bőrt megfelelően lélegezni.

Az izzadásgátló dezodorok ugyan megelőzik a kellemetlen szagokat, de ezt úgy érik el, hogy eltömítik a pórusokat, így gátolják a test természetes méregtelenítési folyamatait, a szervezetben rekedt káros anyagok pedig növelhetik a mellrák kockázatát nőknél és férfiaknál egyaránt. Sokan felhozzák a  „hagyományos” kozmetikumok védelmében, hogy a bennük található kis mennyiségek nem okozhatnak problémát. Valóban, de egy nap alatt is számtalan kozmetikummal kerül érintkezésbe az ember, és mivel nem rendelkezik olyan szervvel, amely képes lenne ezeket a vegyületeket lebontani. A hosszú távon felhalmozódott károsanyagok komoly gondokat válthatnak ki. Az is bizonytalan, hogy a különböző vegyszerek kombinációja milyen reakciót vált ki.

Az egészségtudatos életmód részeként megjelent az igény a kémcsövekben előállított termékek helyett a természetes kozmetikumok iránt, amik nem tartalmaznak mesterséges, potenciálisan káros vegyületeket. Ehelyett a természetben megtalálható erőforrásokat állítja a szépségápolás szolgálatába. Több száz év tapasztalatai azt mutatják, hogy a természetes anyagok nem test-idegenek, és minden problémára megoldást nyújthathatnak. A megnövekedett kereslet hozadékaként sajnos a bio, öko, natúr, organikus szavak marketingfogásként funkcionáló üres jelzőkké degradálódtak, megkérdőjelezve a valóban természetes kozmetikumok hitelességét.

Természetes kozmetikumok: mítosz vagy valóság?

CoconutoilCosmetics-termekcsalad-sw

Az Európai Unióban szigorú jogi szabályozásnak kell megfelelnie egy kozmetikumnak, hogy forgalomba kerülhessen. Szabványok határozzák meg, hogy milyen anyagok és milyen mennyiségben megengedettek. Érdemes azért alaposan utánanézni a kiszemelt termékeknek, tájékozódni az összetevőiről, és olyan nagy minősítő intézetek, mint a német BDIH vagy a hazai Naturix által bevizsgált és hitelesített készítményeket választani, amelyek valóban megfelelnek a címkén szereplő állításoknak. A Naturix irányelvei három fokozatot határoznak meg: első a natúrkozmetikumok csoportja, amik természetes, de nem feltétlenül bio forrásból származó anyagokat tartalmaznak, és korlátozott mennyiségű feldolgozási eljárással készültek. Ezt követi a bio összetevőket tartalmazó natúrkozmetikumok csoportja, ahol az alapanyagok 70%-nak ellenőrzött ökológiai gazdaságból kell származnia. Ez az arány a Naturix minősítés legmagasabb, organikus fokozata esetében 95%, ezért tartjuk kiemelkedő eredménynek, hogy a Coconutoil Cosmetics elnyerte ezt a minősítést.

A természetes kozmetikumok legújabb generációja

A Coconutoil Cosmetics nem véletlenül érdemelte ki ezt a magas minősítést. Kezdetektől fogva az volt a célunk, hogy a környezettudatos életmód részeként a szépségápolásban is egy új, fenntartható és organikus, ezáltal az emberre és a természetre egyaránt ártalmatlan, mégis hatékony megoldást nyújtó alternatívát hozzunk létre. Termékeink legfőbb hatóanyaga a szűz, finomítatlan kókuszolaj, mely egyenesen Fülöp-szigeteken található biogazdaságból érkezik, és sem a termesztés, sem a feldolgozás során nem vetik alá kémiai eljárásnak vagy vegyszernek. Ezáltal nem módosul az olaj szerkezete és megőrzi természetes tulajdonságait. Azért választottuk az Élet fájának nevezett kókuszpálmafából nyert olajat kozmetikumaink megalkotásához, mert magas laurinsav tartalmából (43,2%), kifolyólag antibakteriális és gombaölő hatással rendelkezik, ezért kiválóan alkalmas lehet fertőzések megelőzésére és kezelésére. Rengeteg antioxidáns van benne, így segít regenerálni a bőr sejtjeit, puhává teszi a felszínét anélkül, hogy zsírosítaná, és pusztítja az öregedési folyamatokat beindító szabadgyököket.

Kókuszolaj

A kókuszolaj valódi kozmetikai csodaszer, sokrétűen használható, de önmagában még kevés lenne, hogy a modern élet kihívásaival és a környezeti hatásokkal szemben kellőképpen megvédje, táplálja a bőrt. A kókuszolaj mellett ezért számos 100% bio összetevőt tettünk készítményeinkben, mint például a kakaóvaj, sheavaj,  méhviasz, levendula- és teafaolaj, olívamag-őrlemény, argánolaj, melyek kemikáliáktól mentes környezetből származnak.

Az alapanyagok összetételének és arányainak precíz kidolgozásának eredményeként egymás hatását kiegészítve és felerősítve gondoskodnak a hatékony és kíméletes ápolásról. Organikus, ehető minőségű kozmetikumaink nem bolygatják meg a test működését, a harmonikus állapot pedig hozzásegít egy  kiegyensúlyozott életvitel fenntartásához.

A külső is számít!

Igaz, a külső nem minden, de a természetes kozmetikumok esetében a külső, vagyis a csomagolás is jó fokmérője a márka fenntartható szellemiségének. Igyekszünk minimalizálni az ökológiai lábnyomunkat, ennek érdekében a termékek 100% bio összetétele mellett arra is ügyelünk, hogy kizárólag olyan tárolási megoldásokat alkalmazzunk, melyek nemcsak az emberi szervezetre nem jelentenek kockázatot, de a környezetet sem terhelik.

Ezért minden olaj állagú termékünk sötét, fényvédett üvegben kapható, mert megőrzi a készítmény minőségét és a műanyaggal ellentétben a kémiai úton nem módosított, organikus olajok nem károsítják a szerkezetét, tehát mérgező anyagok sem oldódnak ki.

Tégelyeink orvosi alumíniumból készülnek, melyeket visszaváltjuk. A visszaváltás részletei itt: coconutoilcosmetics.hu/zerowaste Papírból kizárólag felelős erdőgazdálkodásból származót használunk, amit az FSC minősítés is tanúsít. Legbüszkébbek golyós dezodoraink kialakítására vagyunk, ugyanis ezeknél egyedülálló módon a kupak és a golyó természetes módon kukoricakeményítőből készült.

Csatlakozz a közösséghez!

Iratkozz fel hírlevelünkre, elsők között értesülhetsz az akciókról és hírekről. 

Szia, örülünk, hogy itt vagy! 💚

SZEREZZ 10% KEDVEZMÉNYT!

Csatlakozz a Kókuszközösséghez extra ajánlatokért és 10% kedvezményért első vásárlásodra.

Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.