A levendula az egyik legsokoldalúbban, legváltozatosabban használt finom illatú gyógy-, fűszer- és dísznövény. Európába a Rómaiak hozták be, az ókorban ez a növény a szépségápolás meghatározó növénye volt. Latin neve is innen ered: lavare = mosni. Többféleképpen használták: testre kenve, fürdővizet illatosítottak vele, szappant készítettek belőle, de akár száraz virágát a földre szórva is illatosítottak vele. A néphit szerint a levendula távol tartja az ártó, rontó erőket, szellemeket. Ezt a levendula erős illatával magyarázták.
Már a 13. és 14. századból vannak feljegyzések, melyek megemlítik, hogy akinek a kesztyűje bőven és nagy mennyiségben szívott magába levendula olajból, azoknak a szervezete sokkal ellenállóbb volt a pestissel szemben. Az ókori görög, római és Karthágóból származó leletek arról tanúskodnak, hogy az akkori fürdőkben gyakran mártóztak meg levendulában. Egyiptomban balzsamozáshoz használták, Angliában a pestisjárvány idején a csuklóra kötözve viselték. Évszázadokon keresztül használták, mint fájdalomcsillapító, görcsoldó, nyugtató, idegrendszert erősítő szer. Használták még rüh és moly ellen, ficam gyógyítására, rovarcsípésre, fogfájás ellen. A 20. század elején a levendula gyógyszerként használatos, hasmenés, köhögés, fejfájás ellen, a II. világháborúban pedig sebfertőtlenítőként. Igen magas illóolaj-tartalma van a levendulának, melyet lepárlással nyernek. Virágként leszedve és csokorba kötve, vagy virágpárnát készítve rengeteg mindenre felhasználható.
A valódi levendula (lavandula angustifolia) vízgőz desztillációval előállított tiszta illóolaja (Lavandulae aetheroleum) az 1800-as évek végétől hivatalosan is szerepelt a Magyar Gyógyszerkönyvekben, fő hatóanyagai linalool a és linalilacetát, mely fertőzésgátló és nyugtató hatású, de a cineol is antiszeptikus és a természet erejével csillapítja a különféle fájdalmakat. Ezeken kívül, a levendula illóolaj többek között antioxidáns hatású limonént, fájdalom- és viszketéscsillapító kámfort, illetve gyulladásgátló és antioxidáns flavonoidokat tartalmaz.
A levendula illóolaj bőrre gyakorolt hatása
Minden bőrtípusra használható. A levendula illóolaja a lehető legjobb természetes megoldás zsíros bőr kezelésére. Sokaknak nagyon furcsa és akár egyenesen ijesztő lehet az „olajra olajat” elve, pedig bőrkiegyensúlyozó hatású. Még problémás bőr esetén is megoldást nyújthat, hiszen általában baktérium okozza a gyulladást. Kiválóan visszavesz a fokozott faggyútermelésből, fertőtlenít, ezáltal kezeli a már meglévő pattanásokat és megelőzi az újabbak kialakulását. Csökkenti a hegesedést, hámosít, így rövid időn belül egységes lesz bőrünk színe és felszíne. Száraz bőr esetén kevésbé elterjedt a használata, pedig időnként azt sem árt fertőtleníteni, és bármilyen irritáció esetén rövid idő alatt gyógyít, anélkül, hogy szárítaná azt. Kókuszolajjal vegyítve egy igazán kellemes illatú, mélytisztító készítményt kapunk.
10 mód a levendula felhasználására
- Halántékba masszírozva csökkenti a migrén tüneteit, stresszoldó, nyugtató hatású
- Pár csepp is elég fürdővizünkbe a teljes ellazulásért (nem csak lelkünkre, de izmainkra is jó hatással van)
- Kókuszolajjal vagy kamillával keverve a túl sok napozás okozta leégés kellemetlen tüneteit is hatékonyan kezeli
- Egy kis esti levendulaolajos talpmasszázs segít legyőzni az inszomniát
- Hamarabb elalszunk és pihentetőbb éjszakánk lesz, ha párnánkra permetezzük
- Az alhasba dörzsölve oldja a menstruációs görcsöket
- Bőrünkbe felszívódva, rendszeres használat mellett erősíti az immunrendszert
- Orrnyeregbe masszírozva és inhalálva is enyhíti a szénanátha tüneteit
- Segíti a gyorsabb felépülést nátha és influenza esetén, homlokba dörzsölve vagy inhalálva
- Készülhet belőle lekvár, zselé, limonádé, tea
Mi így kényeztetjük bőrünket a 100% tisztaságú levendula illóolaj szeretetével
Szőrtelenítés és Borotválkozás utáni olajkeverékünkkel nyugtatjuk az igénybevett bőrt és kezeljük sérüléseit, Testvajunkkal gyógyítjuk és tápláljuk testünket, Levendulás Ajakápolónkkal hidratáljuk az ajkaink érzékeny bőrét (hatásos herpesz ellen is!), Levendula-Argán Dezodorunkkal szabályozzuk az izzadást anélkül, hogy blokkolnánk a pórusainkat, Arcregeneráló és Sminklemosó Olajunkkal megszabadulunk a napi szennyeződésektől és a sminktől amellett, hogy tisztítjuk és tápláljuk az arcbőrünket. A levendulából sosem elég!
Mi a helyzet a szintetikus illóolajokkal?
A vegyészet fejlődése a hamisítást a tökélyre fejlesztette. Egy-egy, az illóolajok jellegzetes aromáját meghatározó komponenst a vegyipar már szintetikus úton is elő tud állítani. Az ilyen úton előállított aromák ára több nagyságrenddel alacsonyabb az eredeti növényi aromák áránál. A szintetikus illóolajok kiválóan helyettesítik az illatszeriparban az eredetieket. Ám az így előállított készítmények az illatterápiában teljesen hatástalannak bizonyulnak. A lényeg, a virág „lelke” hiányzik belőlük, de kétségtelen, hogy a sokkal olcsóbban beszerezhető szintetikus illóolajok az alapcélnak, a szagtalanításnak kiválóan megfelelnek. Ám ha valaki az illóolajok minden áldásával akar élni, akkor csak olyan helyen vásároljon, ahol azok tisztasága és eredetisége garantált.
Te miért szereted a levendulát?
Források
levendulamagazin.hu
tihanyilevendulapalanta.hu
eletmodszer.hu