Bio Szépségápolás

Rém-egyszerű sütőtök krémleves

Annak idején iskola utáni megszokott program volt, hogy nagyimnál töltöm a délutánokat. Itt szippantottam magamba a természet szeretetét, a gyógynövények használatát, és azt, hogy semmi sem jobb, mint szezonzöldségeket fogyasztani. Október-november táján érdemes a mennyei sütőtökre vetni néhány pillantást. Nem csak azért, mert isteni illata meleg ölelésként járja be a házat, hanem azért is, mert rengeteg finomságot készíthetsz belőle, és állíthatod az egész család egészségének szolgálatába. Mutatom a kedvenc sütőtökös receptemet, amit egyszerűen muszáj elkészítened a soron következő hosszú hétvégén.

Sütőtök krémleves – Recept

A legfinomabb sütőtök krémleves

Elkészítés

  1. A sütőtököt nagyobb szeletekre vágjuk és 200 fokon, 30-40 perc alatt megsütjük. Ha halványabb színű a sütőtök, egy kis mézet csurgatva a tetejére karamellizálhatod.
  2. Az alaplevet közepes lángon lassan felforraljuk.
  3. Egy másik edényben felhevítjük a DCK kókuszolajat (ehhez a For Vegetables vagy az Extra szűz verziót ajánlom, mindkettővel isteni), majd a hagymát üvegesre dinszteljük rajta. A megsütött sütőtököt apróbb kockákra vágjuk, és lepirítjuk a hagymával együtt. Nagyjából 1 dl alaplével összeturmixoljuk a megpirult sütőtököt, majd újból hevítjük és kis adagokban hozzáadagoljuk a maradék alaplevet, végül pedig a fokhagymát is belenyomjuk.
  4. Hozzáadjuk a szójaszószt, a reszelt gyömbért, ízlés szerint a chili pelyhet és az összes kókusztejet. Lassú tűzön további 15-20 percig főzzük, hogy jó krémes legyen a végeredmény.
  5. Díszítésnek chili pelyhet, és szárazon pirított tökmagot is használhatsz, és jól illik hozzá valamilyen érett sajt is, nekem a kecskesajt a kedvencem.

A sütőtök béta-karotint tartalma adja a zöldség élénk narancssárga színét. Ez az “összetevő” az A-vitamin előanyaga, egyben antioxidáns is. Az antioxidánsokról tudjuk, hogy öregenedésgátló hatású, a szív- és érrendszeri panaszok, valamint a daganatos betegségek kialakulása ellen hatnak. A sütőtök gazdag C-vitamin forrás, ennek a tulajdonságának köszönhetően ellenállóbbá teheti immunrendszerünket az őszi időszakra jellemző meghűléses-náthás panaszokkal szemben. A sütőtök magas rosttartalmú étel, segíti és optimalizálja az emésztést. Maga a “tökhús” kalóriaszegény, ám vitaminban gazdag csemege, így bátran fogyasztható diéta alkalmával is ez a fantasztikus sütőtök krémleves..

Akár csak a Dori’s Coconut Kitchen gourmet kókuszolajai, melyeknek összetevőit nagy gondossággal és teli jóakarással válogattam össze. Ennek az ételnek tökéletes kiegészítője zöldséges ételekhez megálmodott készítményem. A benne található curry, gyömbér, kurkuma, kömény- és mustármag por ellenőrzött ökológiai gazdaságokból származik. Minden gourmet kókuszolaj közös nevezőjeként kiemelném, hogy kis mennyiséget szükséges használni belőlük, így még a minta csomagban található 25 g-os mennyiség is elegendő arra, hogy a fenti receptet minimum 6 alkalommal elkészítsd.

Jó főzőcskétést, ha pedig elkészítetted, örömmel veszem, ha megjelölsz instán a @coconutoilcosmetics vagy a #bioboldogság tag-eket használva.

Szeretettel,
Dóri

 

Ajánlott bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?