100% bio, magyar kozmetikumok

15.000 Ft felett INGYENES szállítás

A szőrtelenítésről egymás közt

Testünk egyik nem olyan kellemes velejárója testszőrzetünk. Most legfőképp nőtársaim nevében beszélek természetesen, de úgy gondolom az ellenkező nem képviselői közül is vannak jószámmal, akiket zavarhat saját szőrzetük, legalábbis egyes testrészeken.

Ne csináljunk ebből „ciki kérdést”, ez egy teljesen természetes dolog, merjünk róla bátran beszélni, praktikákat cserélni.

A szőrtelenítésről egymás közt Testünk egyik nem olyan kellemes velejárója testszőrzetünk. Most legfőképp nőtársaim nevében beszélek természetesen, de úgy gondolom az ellenkező nem képviselői közül is vannak jószámmal, akiket zavarhat saját szőrzetük, legalábbis egyes testrészeken.

A szőrzet természetesen nem véletlenül került testünkre, fontos dolga és szerepe van, de a mai világ ezt nem éppen kezeli elfogadóan. Vagyis nem is a világ, hanem mi, akik ebben a világban élünk. A szépség központi eleme minden kornak, és minden kor mást tartott és tart szépnek. Napjaink a női testet szőrzet nélkül ítéli szépnek, vonzónak, természetesen, mint mindig ebben is vannak kivételek, de nem a többség, az biztos.
Élettani funkcióit tekintve a szőrzet egy fontos védelmi vonal. Testünkről elvezeti a testnedveket, izzadságot, ezzel a hő leadását segíti. Megakadályozza a baktériumokat abban, hogy eljussanak bőrünkig és így bejussanak szervezetünkbe, ezzel csökkentik a fertőzések elkapásának esélyét. Ezeket végig gondolva a szőrtelenítés nem szolgálja testünk épségét, de ha már a szépségnek, mint ideálnak, ez egy kialakult velejárója, akkor egyet tehetünk csak, hogy nagyon nagy odafigyeléssel és körültekintéssel építjük be mindennapjainkba. Hiszen, mint minden olyan dolog, ami az elrendeltetése ellen megy, sajnos megbosszulja magát.
Vegyük csak sorra, hogy minden szőrtelenítési forma különböző irritációkat okozhat bőrünknek, amik vagy apróbb kellemetlenségeket okozhatnak, vagy akár súlyosabb károsító folyamatot is elindíthatnak. Keletkezhetnek kisebb mikro, felületi sérülések bőrünkön, de ez elmehet egészen a szőrtüszők gyulladásáig, súlyos fertőzésekig is. Ha ezek kiküszöbölésére, megakadályozására tudatosan odafigyelünk, akkor gondok nélkül élvezhetjük szőrmentes életünket 🙂 mondanom sem kell, hogy 100% bio termékeinkkel fel vagyunk készülve a bőr legjobb barátjává válni a szőrtelenítés rituáléjára is.

Drága Férfiak, benneteket is extrán érint ez a kérdéskör, hiszen Ti napi és heti szinten irritáljátok különböző pengékkel arcbőrötöket.

A szőrtelenítésről egymás közt Testünk egyik nem olyan kellemes velejárója testszőrzetünk. Most legfőképp nőtársaim nevében beszélek természetesen, de úgy gondolom az ellenkező nem képviselői közül is vannak jószámmal, akiket zavarhat saját szőrzetük, legalábbis egyes testrészeken.

Mint mindenben, bőrünk típusában is sokfélék vagyunk. Egyre több ember panaszkodik érzékeny bőrre a légkondicionálás terjedése és a levegő téli szárazsága miatt. A bőr savköpenyének megbomlásával az olyan, irritáló beavatkozások, mint a szőrtelenítés, könnyen vezetnek túlzott bőrreakcióhoz. Az emberek egy része bőrszárazsággal küzd, másoknak viszont épp a túlzott faggyútermelés okoz gondot. Emiatt tehát káros, ha a szőrtelenítés vagy borotválkozás utáni szer csökkenti a bőr lipidszintjét, mivel az fájdalmas irritációkat okozhat, a túlságosan zsíros krémek használata viszont fertőzéshez vezethet. Ezen az alkohol és más drasztikus fertőtlenítőszerek használata sem segít, mivel ugyan elpusztítják a baktériumokat, de olyan mértékben szárítják a bőrt, hogy az a legtöbb esetben már problémát okozhat.

Nagyon fontos itt is hangsúlyoznunk, hogy mennyire fontos, hogy mit kensz a bőrödre, hiszen az összetevők 50%-ban felszívódnak szervezetedbe. Válassz mindenképpen organikus összetevőkből álló segítséget, hogy a természet erejével tápláld és gondozd bőröd egészségét és szépségét.
A szőrtelenítést nem képezhetjük le egy fázisra, hiszen nem csak magából a szőrszálak eltávolításából áll. Megelőzi és követi még egy-egy fázis.

Bőrünk felkészítése a szőrtelenítésre

Használj bőrradírt hetente 1-2 alkalommal, hogy megszabadulj az elhalt hámsejtektől, és megkönnyítsd a borotvád dolgát. A rendszeres testradírozás által a bőröd vékonyabb lesz, hiszen nincs rajta az elhalt hámréteg, és ez segíti a szőr növekedését. A növekvő szőrszál könnyebben kijut a „felszínre”, és így kevesebb az esélye annak, hogy befelé fordulnak és begyulladjon.
Érdemes vizes közegben borotválkozni / szőrteleníteni. Várj 5-10 percet a kádban vagy zuhanyzóban, hogy a meleg víz hatására puhább legyen a bőröd. Vigyázz, mert a túl meleg (szinte már forró) víz szárító hatású lehet.

A szőrtelenítésről egymás közt Testünk egyik nem olyan kellemes velejárója testszőrzetünk. Most legfőképp nőtársaim nevében beszélek természetesen, de úgy gondolom az ellenkező nem képviselői közül is vannak jószámmal, akiket zavarhat saját szőrzetük, legalábbis egyes testrészeken.

Figyeljünk a higiéniára! Ha a szőrtelenítést borotvával végzed, akkor mindig figyelj borotvád tisztaságára. Az összegyűlt szőrszálak és hámsejtek természetes módon baktériumokat tartalmaznak, amelyek a kis mikrosérüléseken keresztül bejuthatnak a szervezetünkbe és fertőzéseket okozhatnak. Persze nem kell minden egyes borotválkozás után újat bontani, a rendszeres tisztítással a borotvád élettartamát is növelheted.
Minden borotválkozás után mosd le alaposan borotvádat, figyelve tusfürdő vagy szappan habra. A bent ragadt szőrszálakat óvatosan, valamilyen könnyű kefével tisztítsd ki. Végül a pengéket öblítsd át gyógyszertári alkohollal (vagy vodkával), majd sima vízzel és hagyd megszáradni. Lehetőség szerint a védőtokot is használd hozzá száradás után.
A borotva siklása könnyebb lesz, ha tusfürdőt -az intim területeken pedig intim lemosót- használsz. Ha teheted, válassz természetes szappant, ezekből is lehet már kapni külön erre olyat, ami nagyon jól habosodik.

A szőrtelenítés

Ez mindenki fájdalom és ingerküszöbén múlik. A szőrtelenítés teljes arzenálja érhető már el, ki-ki ki tudja választani a legjobbat magának.
Borotva használatánál a legsimább bőrfelületet akkor éred el, ha szőrnövekedés irányával ellentétesen borotválsz, de az érzékeny területeknél (főleg, gyakori szőrtelenítés mellett) érdemes kipróbálnod a szőrnövekedés irányával megegyező borotválást, ezzel is csökkentve az irritációs veszélyfaktort. Az eldobható borotva helyett használj inkább dupla vagy tripla pengés borotvát! Ha a penge éles és sűrűn cseréled, sokkal kisebb eséllyel vágod meg magad, mint egy csorba pengés „szerszámmal”. Az éles borotva teszi a dolgát, nem kell erősen odanyomni vagy ötször áthúzni ugyanazon a felületen, úgyhogy még időt is spórolsz. Lassú, gyengéden húzó mozdulatokkal dolgozz, egy területen nem szerencsés kettőnél többször végighúzni a pengét, mert akkor már csak a bőröd kínzod.

A szőrtelenítésről egymás közt Testünk egyik nem olyan kellemes velejárója testszőrzetünk. Most legfőképp nőtársaim nevében beszélek természetesen, de úgy gondolom az ellenkező nem képviselői közül is vannak jószámmal, akiket zavarhat saját szőrzetük, legalábbis egyes testrészeken.

Azt gondolom, ha környezettudatos és természetes megoldást keresünk, akkor első helyen a gyanta áll. Hatásfokát tekintve is nagyon jó, aki már megszokta a velejáróit, megtanulta használni jól, annak szuper megoldás. Azonban fontos, hogy minden szőrtelenítés után legyen egy olyan bőrápolási rutin, ami az igénybe vett bőrt regenerálja, a felületi sérüléseket kezeli, csökkenti a bőrbetegségek kialakulásának lehetőségét, hidratál és ápol.

Szőrtelenítés után

Akár a gyantázás, akár a borotválkozás, akár más szőrtelenítési mód vált be, mindig ügyeljünk arra, hogy a befejező fázis talán a legfontosabb, bőrünk ápolása, fertőtlenítése és hatékony táplálása. Az alkoholt kerülhetjük el, és helyettesítsük természetes, bio anyagokkal, amik a fertőtlenítő hatásuk mellett egyrészt nem okoznak gondot a bőr lipidszintjét illetően, másrészt hatékony tápanyagok bőrödnek.

A szőrtelenítésről egymás közt Testünk egyik nem olyan kellemes velejárója testszőrzetünk. Most legfőképp nőtársaim nevében beszélek természetesen, de úgy gondolom az ellenkező nem képviselői közül is vannak jószámmal, akiket zavarhat saját szőrzetük, legalábbis egyes testrészeken.

A fertőtlenítést, ápolást és táplálást egy lépésben megteheted a Szőrtelenítés és borotválkozás utáni olajunkkal. Ez a készítmény kifejezetten a szőrtelenítéstől igénybe vett bőrt gyógyítja, ápolja és védi. Fertőtlenítő, baktérium- és gombaölő, nyugtató hatású, regenerálja a sérült hámréteget és gazdagon táplálja a bőrt. Uniszex, vegán, ehető minőségű, minden bőrtípushoz igazodik és minden korosztály elvárásainak megfelel. Az összetevők között a bőrápolás bajnokait találod, mint a hidegen sajtolt kókuszolaj, búzacsíraolaj, makadámdió-olaj, teafa illóolaj, levendula illóolaj és a természetes E-vitamin.

A készítmény használata nagyon egyszerű: Pár cseppet a tenyérre csepegtetve kell felvinni a szőrtelenített területre, majd egy pár perc várakozás után az olaj teljes mértékben beszívódik, és teszi is a dolgát. A legjobb, ha még a kissé vizes bőrfelületre viszed fel, mert akkor plusz nedvességet is segít beépíteni bőrödbe a felszívódása során.

Zsíros bőrűek is nyugodtan használhatják ezt a speciális olajkeveréket, mivel optimalizálja a faggyútermelést. A hiányzó faggyút pótolja, a túlzott faggyútermelődést viszont csökkenti hosszútávon. Mivel csak organikus, ehető minőségű összetevőket tartalmaz, amelyek előállítása során sem történik kémiai feldolgozás vagy módosítás, nem kell attól tartanod, hogy a mikrosérüléseken keresztül ártalmas anyagok jutnak a szervezetedbe. Nem okoz bőrirritációt, a bőr számára semleges a kémhatása. Nem tartalmaz alkoholt sem, ezért érzékeny bőrűek is nyugodtan használhatják.

A szőrtelenítésről egymás közt Testünk egyik nem olyan kellemes velejárója testszőrzetünk. Most legfőképp nőtársaim nevében beszélek természetesen, de úgy gondolom az ellenkező nem képviselői közül is vannak jószámmal, akiket zavarhat saját szőrzetük, legalábbis egyes testrészeken.

Tavasz és a nyár közeledtével a napsugarak mellett a szőrtelenítés is egyre gyakoribb része lesz mindennapjainknak. Legyünk a testünk legjobb barátja, vigyázzunk rá és hordozzuk tenyerünkön.

Következő bejegyzésemben folytatjuk a szőrtelenítési gondolatokat, kitérünk a hatóanyagokra részletesebben, és külön a hónalj és intim területek szőrtelenítésére, és egy teljes borotválkozási rutint mutatok meg termékeim segítségével, remélem velem tartotok!

Szeretettel, Dóri

Csatlakozz a közösséghez!

Iratkozz fel hírlevelünkre, elsők között értesülhetsz az akciókról és hírekről. 

Szia, örülünk, hogy itt vagy! 💚

SZEREZZ 10% KEDVEZMÉNYT!

Csatlakozz a Kókuszközösséghez extra ajánlatokért és 10% kedvezményért első vásárlásodra.

Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.