Kosár

100% bio, magyar kozmetikumok

15.000 Ft felett INGYENES szállítás

Mely fényvédők biztonságosak a babáknak és a gyerekeknek?

Statisztikák szerint a gyermekkorban bekövetkező súlyos leégések növelhetik a melanoma kockázatát

Míg egy felnőtt ember átlagosan 20 perc után le tud égni, addig a babák bőre akár pár perc után, mert lényegesen vékonyabb, érzékenyebb, védtelenebb a bőrük. Ezért kiemelten fontos, hogy

kerüljük velük a közvetlen, tűző napfényt 10-16 óra között, tartsuk őket árnyékban,
viseljenek sűrű szövésű, de szellős, világos pamutruhát,
✅ hordjanak nyakat és fület takaró, légiós fazonú sapkát,
védjük a szemüket 100% UV-szűrős napszemüveggel,
és természetesen legyenek bekenve minimum 30 faktoros fényvédővel – még árnyékban is!

Na, de milyen fényvédővel? Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy mivel védjük a bőrüket a káros UV-sugarak ellen. Mégis mi mindenre érdemes figyelni, ha biztonságban akarjuk tudni őket?

Miért fontos a fényvédők összetétele?

A naptejek összetevői a bőrön keresztül felszívódhatnak. Így nem mindegy, hogy mit kenünk a gyermekek bőrére.

Emellett ügyelnünk kell arra is, hogy a fényvédő ne kerüljön a szájukba, ami ugyebár nem könnyű feladat. Hiszen a babák szinte mindent a szájukba tömnek: nemcsak az ujjukat, az öklüket, az agyonszorongatott majszolnivalót, hanem bármit, ami a kezükbe kerül. Így az sem mindegy, hogy mit nyalnak le a kezükről, mi szívódik fel a nyálkahártyájukon keresztül.

Közben pedig kúsznak-másznak, esnek-kelnek, és bármikor felületi sérüléseket szerezhetnek. Így a testükre kent fényvédő is bármikor bekerülhet a szervezetükbe.

Mivel a legtöbb fényvédő eleve felszívódik a bőrön keresztül, így azok használatát nem is javasoljuk, hiszen nemcsak a gyerekek bőrét, hanem az egészségüket is védenünk kell. Hogyan? Mivel? Vegyük sorra, hogy milyen fényvédő-összetevőkkel nem ajánlott érintkeznie a gyerekeknek, és miért!

Miért ne tartalmazzon kémiai anyagokat?

A kémiai fényvédők erős vegyszerek, amelyek egy felnőtt ember szervezetére is veszélyt jelenthetnek, nemhogy egy kisgyerekére.

Többnyire a naptejek ilyen vegyszereket tartalmaznak: benzophenone, oxybenzone, avobenzon, octocrylene, octinoxate, octisalate, homosalate, retinil-palmitate, paraaminobenzoesav… Mivel ezek a kémiai anyagok felszívódnak a bőrbe, és elnyelik a káros UV-sugarakat, így egészségkárosító hatásuk széles skálán mozog: bőrirritációt okozhatnak, felboríthatják a hormonháztartás és az endokrin rendszer működését, elősegíthetik a bőr öregedését és káros szabad gyökök képződését, fényérzékenységet válthatnak ki, illetve – a vízben kiázva a bőrből – az élő vizeink élővilágára is veszélyt jelenthetnek. Emiatt már több tengerparti ország kitiltotta a korallok kifehérítéséért és elpusztításáért felelős kémiai fényvédő-összetevőket, mint az oxybenzone, octinoxate, avobenzon. Vizeink már így is tele vannak szeméttel és szennyeződéssel, ne tetézzük még ilyen formában is.

Sokan nem is bírják a kémiai fényvédőket. Allergiás reakciókat válthatnak ki. Így maradnak a fizikai fényvédők, vagyis a cink-oxid és a titánium-dioxid.

Miért ne legyen titánium-dioxid benne?

A két ismert fizikai fényvédő használata biztonságosabb, mint a kémiai fényvédőké, mivel nem szívódnak fel a bőrbe, hanem a felszínén maradnak. Továbbá nem nyelik el az UV-sugarakat, hanem visszaverik azokat. Vagyis nem kerülnek a szervezetbe. Azonban már tudjuk, hogy elég az ujjak szopogatása, vagy egy bőrsérülés, és a titánim-dioxid is kifejtheti a hatását, amely a legújabb kutatások alapján egészségkárosító lehet. Ezért az élelmiszerekből már javasolták is a kitiltását. A fényvédőkben azonban továbbra is jelen lehet. A te döntésed, hogy ezek után bekened-e titánium-dioxid tartalmú fényvédővel a nyalakodó gyermeked bőrét. Szerintünk a legbiztonságosabb, ha kerülöd a titánium-dioxid összetevőt is!

A másik fizikai fényvédő, a természetben előforduló cink-oxid. Ez az ásványi anyag már nagyon régóta biztonságos fényvédő. Végre egy összetevő, amely nem jelent veszélyt! Vagy mégis? Mivel nem szívódik be a bőrbe – hanem a bőr felszínén maradva, mint egy védőpajzs visszaveri az UV-sugarak támadását -, ez az opálfehéres filmréteg sokakat zavar. Így nemrégiben elkezdték sokkal kisebb nano méretben is alkalmazni. Miért lehet veszélyes ilyen formában?

Miért ne legyen nano összetevője?

Nano méretben már a fizikai fényvédők is felszívódhatnak a bőrbe, főleg sérült bőrön át. Bejutva a bőr mélyebb rétegeibe viszont felvetődött, hogy egészségkárosító hatásúak lehetnek. Így a nano jelző egyelőre inkább tántorítson el a vásárlástól!

Miért ne használj spray-t se!

A fizikai fényvédők belégzése is veszélyes lehet mind nano, mind nem nano méretben. Ugyanis a tüdő nehezen tudja kitisztítani ezeket a részecskéket, és a tüdőből a véráramba kerülve súlyos szervi károkat okozhatnak. Hiába tűnik spray-vel egyszerűbbnek a fényvédő felvitele, se gyermek, se felnőtt ne lélegezze be ezeket a permeteket!

És ha már permet: mi legyen a vízparton?

Milyen vízálló fényvédőt válassz?

A legtöbb vízálló napozószer kémiai fényvédő, és mivel a kémiai fényvédők jelentik a legnagyobb kockázatot, így nem javasoljuk a használatukat. Például az octocrylene-t gyakran használják a termékek vízállóságának javítására. Ez a kémiai anyag hormonzavart és fényérzékenységet okozhat, illetve káros hatással van a korallokra.

Akkor mégis milyen vízálló megoldás javasolt? A méhviasz egy remek természetes alapanyag erre. Vízállóvá teszi a fényvédőt, és nem jelent veszélyt se a bőrünkre, se az egészségünkre, és még az élő vizeink élővilágára sem.

Azonban a vízből kijőve mindig újra kell kenni az izgő-mozgó gyerekek bőrét. Néhány óránként alapvetően mindig javasolt a fényvédők újra felvitele, mert hatékonyságuk idővel csökken. Amúgy is folyamatosan kopik a felkent fényvédő, ahogy a gyerekek izzadnak, forgolódnak a törölközőn, különféle anyagokhoz dörzsölik a bőrüket, köztük akár homokszemcsékhez is.

Tudod, hogy a tükröződő, sima felületek, mint a víz és a homok visszaverik a napfényt, és megnövelik az UV-sugárzás erősségét? Így fontos, hogy még fokozottabb legyen ilyen helyeken a fényvédelem. Mennyire?

Hányas faktorszámú fényvédőt vegyél?

Legtöbbünk biztos, ami biztos alapon a legmagasabb faktorszámú naptejet választja, ami Európában az SPF 50-es fényvédelmet jelenti. Azonban a magas faktorszám sokakat ringat téves biztonságba, és emiatt tovább engedik a gyermeküket a napon játszani.

Az SPF 50-es fényvédők az UV-sugarak 1/50-ét engedik át, vagyis a 98%-át kiszűrik, míg az SPF 30-as fényvédők az UV-sugarak 1/30-at engedik át, vagyis a 97%-át kiszűrik. Nincs nagy különbség a két fényvédő hatékonysága között. Ezért is szüntették meg az Európai Unióban az SPF 100-as fényvédők használatát, mert 100%-os védelmet feltételezve mögé megtévesztette az emberek többségét.

Azonban nemcsak a fényvédelem minősége, hanem a mennyisége is számít.

Mennyi fényvédőt kenj fel?

Az emberek többnyire nem annyi fényvédőt kennek magukra, amely alapján az SPF értékek meg lettek határozva. Így akár 50-es, akár 30-as faktorszámú terméket használsz, inkább arra figyelj, hogy megfelelő mennyiségben használd, és pár óránként újrakend. Egy felnőtt bikinis testre 6 evőkanálnyi fényvédő felkenése szükséges, hogy a fényvédőre írt fényvédelem teljesüljön. Ennek arányában ne sajnáld a gyermeked bőrére sem, hogy biztonságban legyen.

Mit kenjen az aggódó szülő a gyermeke bőrére?

Mi is ezt a kérdést tettük fel. Mire jutottunk? Mi az érintetlen természet erejében hiszünk. Látjuk, hogy a szintetikus termékekkel vállaljuk a legnagyobb kockázatot. Azonban a természetes kozmetikumok is tartalmaznak szintetikus összetevőket. A natúrtermékek pedig vegyszerekkel permetezett növényi alapanyagokat foglalhatnak magukba. Így mi a biotermékeket ajánljuk azoknak az aggódó szülőknek, akik maximalizálni akarják a biztonságot. Hiszen a bőrünk az immunrendszerünk első számú védvonala, és védenünk kell.

Ezért is hoztuk létre a gyermekeknek szóló Coconutoil bio napkrémet ehető minősítéssel. Napkrémeink csak 100% bio alapanyagokat tartalmaznak mind a babáknak, mind a felnőtteknek. Ritkaságnak is számít az SPF 30-as fényvédelem a biokozmetikumok világában, ahogy az ehető minőség is. Összetevőink ismerősek lesznek neked, hiszen a természet évezredek óta jól bevált fényvédő és bőrtápláló kincsestárát ölelik fel.

Ne kockáztass te sem! Védd gyermeke(i)d bőrét és egészségét, ahogy felelős szülőként – és jó példát mutatva – a sajátodat is: felnőtteknek szóló Coconutoil bio napkrém!

Szép nyarat kívánunk!

„A TERMÉSZET FÉNYVÉDŐI: Melyik növényi olaj mekkora fényvédő faktorral rendelkezik? Legközelebb ezzel foglalkozunk, csak tarts velünk!

Források:

American Academy of Dermatology Association: Skin cancer
https://www.aad.org/media/stats-skin-cancer

European Environmental Bureau: Cancer warning to be traded away on sunscreens and cosmetics
https://eeb.org/no-cancer-warning-on-sunscreen-or-cosmetic-labels/

Sorbonne Université: Study Shows Many Sunscreens Contain a Carcinogenic Compound:
https://www.sorbonne-universite.fr/en/news/study-shows-many-sunscreens-contain-carcinogenic-compound

EWG Research: The trouble with ingredients in sunscreens
https://www.ewg.org/sunscreen/report/the-trouble-with-sunscreen-chemicals/

European Parliament: Banning octocrylene and benzophenone in sunscreen creams and day creams
https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/P-9-2021-001326_EN.html

Orvostovábbképző Szemle: Mikor káros a titán-dioxid?
http://otszonline.hu/cikk/mikor_karos_a_titan_dioxid

Európai Parlament: Végrehajtási jogi aktussal szembeni kifogás: A titán-dioxid (E 171) specifikációi
https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA-9-2020-0255_HU.html

HVG Tech: Rákkeltővé minősítették az itthon is sok ételben használt E171-et, betilthatja az EU
https://hvg.hu/tudomany/20210507_etelfestek_elelmiszerszinezek_e171_rakkelto_hatasu_karcinogen_titan_dioxid_betiltas_europa

Greenpeace.hu: Milyen naptej-összetevőket kerüljünk a Greenpeace szakértője szerint?
https://www.greenpeace.org/hungary/blog/3840/naptej-milyen-osszetevoket-keruljunk-a-greenpeace-szakertoje-szerint/

Center for Biological Diversyity: Hawai‘i Senate Bill Bans Harmful Sunscreen Chemicals
https://biologicaldiversity.org/w/news/press-releases/hawaii-senate-bill-bans-harmful-sunscreen-chemicals-2021-03-09/

Toxicopathological Effects of the Sunscreen UV Filter, Oxybenzone (Benzophenone-3), on Coral Planulae and Cultured Primary Cells and Its Environmental Contamination in Hawaii and the U.S. Virgin Islands
https://link.springer.com/article/10.1007/s00244-015-0227-7

BBC News: Palau is first country to ban ‘reef toxic’ sun cream
https://www.bbc.com/news/world-asia-50963080

CNN: Is your sunscreen killing coral reefs
https://edition.cnn.com/2018/07/09/health/hawaii-sunscreen-ban-questions/index.html

Environmental Working Group: EWG’s 15th Annual Guide to Sunscreens
https://www.ewg.org/sunscreen/report/executive-summary/

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal E-szám kereső
https://portal.nebih.gov.hu/e-szam-kereso

European Chemicals Agency: Vegyi anyagok az életünkben
https://chemicalsinourlife.echa.europa.eu/hu/search-for-chemicals

European Chemicals Agency: Vegyi anyagok keresése
https://echa.europa.eu/hu/information-on-chemicals
https://echa.europa.eu/hu/substance-information/-/substanceinfo/100.003.943
https://echa.europa.eu/hu/substance-information/-/substanceinfo/100.040.755
https://echa.europa.eu/hu/substance-information/-/substanceinfo/100.025.683
https://echa.europa.eu/hu/substance-information/-/substanceinfo/100.004.575
https://echa.europa.eu/hu/substance-information/-/substanceinfo/100.004.173
https://echa.europa.eu/hu/substance-information/-/substanceinfo/100.007.760

Safecosmetics.org
https://www.safecosmetics.org/get-the-facts/chemicals-of-concern/benzophenone/
https://www.safecosmetics.org/get-the-facts/chemicals-of-concern/homosalate/
https://www.safecosmetics.org/get-the-facts/chemicals-of-concern/octinoxate/
https://www.safecosmetics.org/get-the-facts/chemicals-of-concern/retinol-and-retinol-compounds/
https://www.safecosmetics.org/get-the-facts/chemicals-of-concern/phenoxyethanol/
https://www.safecosmetics.org/get-the-facts/chemicals-of-concern/paba/

INCI Decoder
https://incidecoder.com/ingredients/homosalate
https://incidecoder.com/ingredients/octocrylene
https://incidecoder.com/ingredients/retinyl-palmitate

Smartskincare.com: Chemical UVB+UVA sunscreen/sunblock: octocrylene
http://www.smartskincare.com/skinprotection/sunblocks/sunblock_octocylene.html

Smartskincare.com: The dark side of chemical sunscreens. Should you be concerned about photosensitization?
http://www.smartskincare.com/skinprotection/chemical-sunscreen-risks.html

Csatlakozz a közösséghez!

Iratkozz fel hírlevelünkre, elsők között értesülhetsz az akciókról és hírekről. 

Szia, örülünk, hogy itt vagy! 💚

SZEREZZ 10% KEDVEZMÉNYT!

Csatlakozz a Kókuszközösséghez extra ajánlatokért és 10% kedvezményért első vásárlásodra.

Nem küldünk spamet, bármikor leiratkozhatsz.