Az év elején néhányan maximum fordulatra kapcsolnak és vágnak bele újévi terveik megvalósításába, néhányan pedig “úgyis január van” alapon szép csendben megvárják, hogy vége legyen az első hónapnak és tényleg beinduljon az élet. Pedig annyi mindent lehet csinálni ilyenkor is, hogy csak na!
1.) Síelés, snowboardozás, szánkózás
Sosem késő elkezdeni, és nem lehet abbahagyni. A havas tájak látványa kisimítja az idegszálakat, a mozgás pedig boldogsághormont termel. Ezért van az, hogy egy végig csúszkált nap után jókedvűen vonulhatunk be a melegre például teázni. Ha abszolút kezdő vagy, vagy a csemetédnek szeretnéd gazdagítani az életét egy kis télisport-élménnyel, itthon is találhattok olyan síterepeket, ahol ez megvalósítható. Ha pedig már rutinosan mozogsz a léceken vagy deszkákon, akkor irány a közeli Alpok vagy a Tátra gyönyörűséges vonulatai! Ehhez keresve sem találhatnál -a szeretteiden kívül- jobb útitársat, mint Bio Napkrémeink, amik minden időjárási körülmények között képesek megóvni a bőrödet. Ráadásul újrahasznosítható csomagolásba öntöttük őket, pont azért, hogy a fent említett természeti értékeink társaságát is minél tovább élvezhessük.
2.) Masszázs
Nincs ember a Földön, aki ne érezné a kontrasztot a december és a január között, a két hónap mozgalmasságát tekintve. Az év végi sürgés-forgást megjegyzi a testünk, ezért egy kis masszázs nem árthat. Ezekben a hűvös hónapokban egyébként is jól esik összebújni, nemde? Vegyél egy forró fürdőt, és éljétek át partnereddel a bioboldogságot! Az érintés szeretetnyelv, ezért a masszázs nem csak testi de lelki frissességet is vonz magával. Ha lehet egy tippünk, vessétek be az afrodiziákumok és ehető minőségű bio hatóanyagok alkotta masszázsolajat. Használat előtt egy kicsit melegítsd fel a kezedben, aztán érezzétek jól magatokat!
3. Egészséges életmód
Bevallom: felcsusszant pár kiló. DE itt az újév, meg az újdonságok szele, úgyhogy megkezdem újabb gasztrokísérleteimet, melyek eredményeit a dck.hu oldalon is láthatod majd receptek formájában. Most is van néhány, érdemes velük kísérletezni és új ízeket kipróbálni. Kevesen tudják, hogy az életmódváltás csak az első 10 napban okoz “plusz nyűgöket”, aztán szépen rutinná válnak és jelentősen leegyszerűsítik az életet. Gyorsabban készülnek el az ételek, rendszer lesz a mindennapjaidban és lesz időd saját magadra. Sportra, sétákra, hajpakolásokra és bőrápolásra.
Jöjjön is egy gyors és szuperegészséges recept amit reggelire, ebédre és vacsira is összedobhatsz percek alatt.
ZÖLDFŰSZERES CSICSERIBORSÓ SALÁTA
Hozzávalók: 1 konzerv csicseriborsó, 1 kisebb lilahagyma, friss zöldfűszerek, 1 db lime, egy marék főtt borsó, szeletelt parmezánsajt, DCK Zöldfűszeres bio kókuszolaj salátákhoz, só
Elkészítés: Tisztítsd meg a hozzávalókat majd keverd el őket egy nagyobb tálba. Vágd fel apró kockákra a lilahagymát, reszeld le a lime héját, add hozzá a salátához, locsold meg a lime levével és a DCK zöld salátaöntettel. Ízesítsd sóval és szórd rá a szeletelt parmezánt. Jó étvágyat!
Érezd jól magad, és ha kipróbáltad valamelyik tippünket, írd meg nekünk hogy vált be! 🙂
Ölelés,
Dóri