Néha amikor teszem a dolgom, elgondolkodom azon, hogy vajon jól csinálom-e, amit nőként nekem szánt az élet. Hogy megteszek-e mindent a családomért, a társamért, a fontos dolgokért, a munkában, a futópályán, vagy úgy általában éppen ott, ahol vagyok. És az az igazság, hogy nem tudom. De nem is kell tudnom, nem is kell mindenkinek megfelelnem. Az viszont biztos, hogy szeretném egy kicsit jobb hellyé tenni a világot. Hogy ha már nem leszek, akkor is legyen valami ami itt marad utánam, és elmeséli, vagy megmutatja mi volt az, amit igazán szerettem.
Valahogy ösztönösen belénk van ez kódolva, különben egészen biztos, hogy senkinek esze ágába sem jutna annyi rizikót vállalni, mint amennyit egy nő csak úgy simán a világ legtermészetesebb dolgának kezel. Alapból optimisták vagyunk? Én biztosan.
Bízom abban, hogy ha támogatjuk egymást, valóban megszépül ez a világ. Bízom abban, hogy a ma tudatos választásai a holnap gyönyörűségét hozzák el. Bízom abban, hogy a szeretetünk és törődésünk által kevesebb problémával kell majd szembe néznünk egyszer. Bízom abban, hogy a kitartásunk nem hiábavaló és hogy egymást segítve mindegyikünknek mindig jobb lesz. Bízom abban, hogy az unokáink is élvezhetik majd a havas hegytetőket, vagy a tengerek zúgását, és megtapasztalhatják a természet minden szépségét.
Rajtunk múlik, hogy mit teremtünk magunknak. Ma és holnap, közösen, a szép lelkünkkel, a szupererőnkkel.
Nőnap alkalmából köszöntöm a bolygó összes nőjét, minden gyönyörű, erős, érzékeny, tudatos, gondoskodó, jólelkű, bátor Nőtársamat!
Szeretettel,
Dóri