Történetem
Tapasztald meg saját bőrödön a Természet gyógyító erejét
A természetet, a kertet már gyerekkorom óta imádtam. Gyógynövénytermesztőként a természet kincseit a saját levendula ültetvényem ápolásával ismertem meg. Otthon kozmetikumokat, krémeket, szappanokat készítettem magamnak. Sokat utaztam és eljutottam a Távol-Keletre, Indonéziában éltem egy ideig, ahol nem csak a helyi szokásokkal, hanem a kókuszdióval és a kókuszolajjal is megismerkedtem. Ebből az ismerkedésből igazi szerelem lett, a kókuszt enni, inni, kenni, szeretni kell.
Amikor hazajöttem, aromaterapeutának tanultam és azt kezdtem el kutatni, hogy miként lehetne a kint megszerzett tudással még egészségesebbé és szebbé varázsolni bőrünket, így született meg a Coconutoil Cosmetics. Saját kézzel írott receptjeim alapján készült 100% bio kozmetikumaimmal, károsanyagmentesen, a természet kincseivel igyekszem óvni, gyógyítani és ápolni azok bőrét, akik hozzám hasonlóan hisznek a természetes szépségben.
Az Ayurvéda szerint csak azt kenjük a bőrünkre, amit meg is ennénk – én is ezt az elvet követem a szépségápolásban. Nem tenném ki bőröm olyan kemikáliák hatásának, amiknek a nevét is nehéz kiolvasni, így kizárólag a legmagasabb minőségű, bio összetevőket használom, melyek az egészségre is jó hatással vannak, hiszen az egészséges bőr a legszebb. Termékeim fő összetevője a hidegen sajtolt, extraszűz kókuszolaj, mely egy Fülöp-szigeteki CERES-minősítésű, családi, fair trade ültetvényről érkezik hazánkba.
A Coconutoil Cosmetics termékei a világ első ehető minőségű kozmetikumai, és elsőként érte el a magyar piacon a NaTrue szigorú minősítési rendszerében a legmagasabb fokozatot. Minden csomagolás környezetbarát, mert nem csak bőrünket, hanem környezetünket is védenünk kell.
Szerencsésnek érzem magam, hogy rátaláltam a kókusz csodálatos világára, és szeretném, hogy minél többen megismerjék, és részesei legyenek ennek a csodának. Remélem, hogy velem tartasz ebben a felfedezésben, és Téged is elvarázsol az “Élet Fájának” gyümölcse!
„Minket az inspirált, hogy milyen egészségesek az emberek Ázsiában.”
Az interjú a Goodsuff magazinon jelent meg.
Készítette: Szöllősy Tímea
Gyakran nem is gondolnánk, hogy egy-egy kozmetikum mögött fantasztikus történet bújik meg. Pedig van egy magyar márka, amelyiknek nem csak a története izgalmas, de az általuk készített kozmetikumokat akár meg is ehetnénk. Interjú Kovács Dórával a Coconutoil Cosmetics tulajdonosával.
Nem hétköznapi forgatókönyvvel indult a vállalkozásod. Hogyan kezdődött?
Nagyjából hét évvel ezelőtt leköltöztem Zala megyébe, mert megörököltem egy fél hektáros levendula ültetvényt, amelyen elkezdtem a levendulával és a belőlük nyert illóolajjal dolgozni és abból kozmetikumokat készíteni. Ezzel párhuzamosan kezdtünk el utazgatni Ázsiában, ahol megismerkedtem az ayurvéda gyógyászattal és a kókuszolajjal. Ahogy egyre több időt töltöttünk ott, arra jöttem rá, hogy a kókuszolajat haza kellene hozni, mert ilyen minőségben itthon sehol nem találtam. Így elkezdtem ötvözni a hagyományos népi gyógyászatot az Ázsiában megismert ayurvédával. Ebből született a Coconutoil Cosmetics márka.
Milyen hasonlóságok vannak a hagyományos népi gyógyászat és az ayurvéda között?
Mindkettő a természethez és a természetadta alapanyagokhoz nyúlik vissza: a növényekhez és a növények, magvak, kérgéből kisajtolt illóolajokhoz, növényi hidralációkhoz. Ezeknek a növényeknek bizonyos hatóanyagaik nagyon jól lehet alkalmazni külsőleg és belsőleg is különböző problémákra. Nálunk a bőrre gyakorolt hatás a legszámottevőbb. Indonéziában és Sri Lankán feltűnt, hogy ezeken a helyeken milyen egészségesek az emberek, szép a bőrük, a hajuk, a foguk, annak ellenére, hogy sokkal szegényebbek ezekben az országokban. A kint töltött hosszú idő alatt bárkivel beszélgettem, azt mesélte, hogy ha gondjuk-bajuk van, akkor csak kimennek a hátsó kertbe és leszedik a szükséges leveleket, virágokat, lefőzik maguknak a teát, vagy beleteszik az ételbe. A kókuszolaj pedig az egyik legfontosabb alapanyaguk, amely kint sokkal folyékonyabb a magasabb hőmérséklet miatt, és így nekem is ez lett a kulcspont, amely összeköti az egészet.
Melyek voltak az első termékek?
Amikor 2014-ben létrehoztuk a vállalkozást nagyon sokat tanultam a kókuszolajról és a hatásairól, illetve arról, hogyan és milyen zsírokkal és illóolajokkal lehetne ötvözni, amely így sokféle probléma terület gyógyulását elősegíthetné. Több, mint egy évig tartott, míg megtaláltuk a forrásokat: azóta a kókuszolaj a Fülöp-szigetekről érkezik egy kisebb családi vállalkozásból, akiknek megvan az úgynevezett CERES minősítésük, amely garantálja, hogy maga az ültetvény organikus, fair play és a kókuszolajat sem tisztítják meg semmilyen kémiai úton. Minden egyes szállítmánynál kapunk egy kiértékelést a kókuszolaj kapril és laurinsav tartalmáról, amelyet minimum 43%-ban kell, hogy tartalmazzon a kókuszolaj, hogy azt a minőséget tudjuk adni, amely a legjobb a bőr számára.
Az első termékeink között voltak az ajakápolók és a golyós dezodorok, majd 1-2 év elteltével megújítottuk a termékpalettát, mert rájöttünk, hogy jóval több mindent lehet kihozni a kókuszolajból. Ekkor kerültek a termékek közé a masszázsolajok, a különböző baba-mama kozmetikumok, a testvajakkal, arc és sminklemosó olajokkal, és a többféle szérummal együtt. Mostanra már elég sok termékünk van, melyeknek a fő összetevője a hidegen sajtolt szűz kókuszolaj, de emellett más hidegen sajtolt bio minősített organikus gazdálkodásból származó olajokat és illóolajokat is használunk, amelyek egy-egy hatást elősegítenek, felerősítenek.
Mi jellemzi a Coconutoil kozmetikumokat?
A legfőbb jellemző, hogy a Naturix által minősített bio termékeink vannak. Ez azt jeleneti, hogy a minősítő intézet átnézte magát a gyártási folyamatot, az egyes összetevőket, amelyek egyenként is mind bio minősítettek, illetve a csomagolásokat is, amelynek megfelelően nem használunk műanyagokat. Ezekre mind nagyon büszkék vagyunk. Ezek mellett az olajaink VEGÁN minősítettek, azaz minden összetevő ehető minőségű és nincs semmilyen káros hatása a szervezetünkre sem külsőleg, sem belsőleg. Termékeink abszolút mentesek mindentől: vizet nem tartalmaznak, nem használunk tartósítószert sem, kizárólag természetes E-vitamint, amely avasodás és öregedésgátló is, és nagyon jó hatással van a kötőszövetekre.
Számunkra nagyon fontos, hogy csak azt használjuk, amelyek a legszükségesebbek, nem kellenek felesleges anyagok. Azáltal, hogy ennyire össze vannak szűkítve a hatóanyagok, nem kell belőlük sokat használni, a hatásuk pedig nagyon gyorsan látható és nagyon eredményes. Például nagyon hatékonyak ekcémás bőrfelületre, illetve korpás fejbőrre is…
Az ázsiai utazások milyen hatással vannak a kozmetikumok receptjeire?
Amikor kitaláltuk, hogy ehető minőségű kozmetikumokat szeretnénk készíteni, akkor nagyon sok gyógyszerésszel beszéltünk és mindenki szeretett volna valami emulgeálószert beletenni, amit nem értettem. Aztán a végén oda jutottunk, hogy nemet mondtam rá, mert az volt a legfontosabb, hogy a kozmetikum maradjon meg tisztának és csak olyan alapanyagot tegyünk bele, amely a problémára reagál.
Ázsiában mindenki a minimalizmus felé halad, mert ott még szűkebbek a lehetőségek, még nehezebb elérni akár konzerváló szereket, akár illatanyagokat és egyéb hozzáadott anyagokat. Ezért minket is az inspirált, ahogyan kint élnek az emberek: az egyszerűség és az, hogy a kókuszpálmát, – ahogy ők mondják: az élet fáját – milyen sokszínűen lehet használni.
Amikor az ültetvényen jártam, a saját szememmel láthattam, hogyan nevelnek fel egy kókuszpálmát (ez nem ugyanaz a növény, mint amelyből a pálmaolajat készítik), amelyek 5 éves korukban kezdenek el termővé válni és több, mint 80 évig élnek. Amikor a kókuszpálmák már nem teremnek, akkor építkezéseken használják, vagy a kókusz héját tüzelőanyagként alkalmazzák. Maga az olaj előállítása is csodálatos élmény volt számomra, ahogy az is, ha ott valakinek problémája van, akkor egyből az ayurvédikus tanok szerint használják a növényeket, amelyek a mindennapi élet szerves részei.
Milyen hasznos és fontos tulajdonságai vannak a kókuszolajnak?
A legfontosabb tulajdonsága, hogy hidegen sajtolt olaj, melynek következtében az olajban maradnak az ásványi anyagok és a vitaminok: a kálium, kálcium, az A és E- vitaminok. Ezért is nagyon fontos odafigyelni arra, hogy mit kenünk a bőrünkre, mert a bőrünkön keresztül 50-60%-ban minden felszívódik és belekerül a szervezetünkbe, (kivéve az illatok, amelyek 80%-ban szívódnak fel a bőrünkön keresztül). A kókuszolaj másik fontos tulajdonsága maga a laurinsav tartalma, amely ezen kívül csak az anyatejben és a csecsemők immunrendszerében található meg, viszont a kókuszolajban négyszeres mennyiségben. E mellett híres vírusölő, baktériumölő, gyulladáscsökkentő tulajdonságairól, és bárhogy is használjuk nagyon gyorsan lehet vele orvosolni a problémákat. A legfontosabb, hogy jó minőségű legyen.
Honnan tudhatjuk, hogy jó minőségű kókuszolajjal van dolgunk?
Fontos, hogy üvegben legyen, nem csak környezetkímélő okoból, hanem azért is mert a műanyagból károsanyagokat oldhatnak ki az olaj zsírsavjai. A frakcionált kókuszolajnál kicsit megbontják a szénláncot, hogy folyékony maradjon, így azok a vitaminok nincsenek benne, mint a hidegen sajtolt változatban. A csomagoláson mindig olvassuk el, hogy hidegen sajtolt vagy frakcionált-e az olaj, de ha tudjuk, akkor érdemes megszagolni az illatát is, amellett, hogy látjuk az állagát és a színét.
A kókuszolajon kívül melyik a kedvenc összetevőd, amelyet legalább olyan fontosnak tartasz?
A levendula illóolajat nagyon sokrétűen lehet használni, még a kisebbek számára is, de azt mindig elmondom, hogy bármilyen kozmetikumnál az a legfontosabb, hogy a mérték érték. Nem kell sokat használni belőle, inkább a megfelelő mennyiséget kell megtalálni, amennyit a bőr felvesz. Gyulladáscsökkentő és vírusölő tulajdonságai miatt személy szerint nagyon nagy kedvencem. A kozmetikumokban mi orvosi levendulát használunk, amely a leginkább bőrbarát és kisebb eséllyel okozhat kipirosodással járó allergiás reakciókat. De igazából az összes olajat imádom, amelyekkel dolgozunk, mert mindegyiknek csodálatos tulajdonságai vannak: a szőlőmagolaj például szabályozza a faggyúmirigyek működését és nagyon jól kiegészítik egymást a kókuszolajjal.
Milyen kozmetikumokat tartalmaz a Coconutoil Cosmetics termékpalettája?
Mostanra már elég jól kibővült a termékpalettánk. Amit tudni kell a termékcsaládról, hogy külön beszélünk az olajokról, ide tartoznak a masszázsolajok, arcszérumok, és az egyéb olajok, amelyek mind Vegán minősítésűek, míg a többi termékünk csak azért nem vegán, mert méhviasz van bennük. A termékeink között vannak balzsamok, arc-és testápoló kozmetikumok, szájápolási termékek, baba-mama termékek és ajándékcsomagok is. Tavaly jöttek ki a 100%-ban bio 30 faktoros napkrémek, amelyekre nagyon büszke vagyok, de mellettük van egy bronzolajunk és napozás utáni olajunk is, amely nagyon jó égési sérülések gyógyítására. Úgy állítottuk össze a termékeinket, hogy férfiak is használhatják, akár a testvajakat, illetve borotválkozás után az olajakat is.
Melyek a legnépszerűbb termékek?
A háromféle ajakápolónk az abszolút slágertermékek, szerintem azért is, mert az ajkak ápolásán túl csípést, vágást, ekcémát is lehet velük kezelni, és gyerekek számára is nagyon jól használhatók. Mivel bárhová magunkkal vihetjük, igazi gyorssegélyt jelenthetnek. Nagyon régóta number one az intim- és masszázsolaj is, amely szintén egy nagyon izgalmas termék. A nőknél és a férfiaknál egyaránt nagyon fontos az intim higiénia, és ez a termék abszolút elősegíti a nyálkahártya PH értékének a beállítását és megtartását, de emellett bio síkosítóként is lehet használni. A harmadik nagy kedvenc az aktív szenes bio fogporunk, amely nagyon jól tisztítja és fehéríti a fogat.
Mi inspirál egy új termék megalkotásánál?
A termékek szépen sorban jöttek, mindig ahogy a kókuszolaj jó tulajdonságai adták, de azért sokat számítanak a trendek és a mindennapi használhatóság is, illetve az, hogy ehhez hogyan lehet hozzáilleszteni a kókuszolajat.
Több klassz csomagot is kínálsz. Miért érdemes ezeket választani?
Azt vettük észre, hogy nagyon sokan szeretnék kipróbálni a termékeket akár kisebb kiszerelésben vagy éppen sokat utaznak. Ennek megfelelően állítottuk össze az ajándékcsomagokat, amelyekben négyféle termék van kisebb kiszerelésben. Ezek akár 2-3 hétre elegendő mennyiséget kínálnak és általuk mindenki kipróbálhatja, hogy mennyire tud vele azonosulni. Utazáshoz és ajándékba is nagyon klassz lehet, akár idősebb korosztálynak vagy a tinédzsereknek.
Melyek azok a dolgok, amelyek a legfontosabbak számodra a kozmetikumok gyártásánál?
A legfontosabb számunkra, hogy az alapanyagok organikus minősítéssel rendelkező gazdálkodásból származzanak, ne kezeljék semmilyen kémiai úton és minden növény GMO mentes legyen. Ez egyben egy nehezítés is, mivel organikus bio olajokról beszélünk, amelyeket az időjárás is nagyban befolyásol. Volt olyan időszakunk, hogy nem tudtunk egy terméket legyártani, mert a zsályának az időjárás miatt olyan rossz lett a hozama, hogy csillagászati ára lett.
De a minőségből nem fogunk engedni, és ezért továbbra is manufakturális gyártásban gondolkodunk, mert nem szeretnénk a mennyiséget a minőség rovására növelni. Alapvető dolog számunkra a csomagolás: nem használunk műanyagot és arra törekszünk, hogy minél kisebb legyen az ökológiai lábnyomunk.
Van egy Viszlát nevű programunk, amelynek keretében a kiürült üvegeket vissza tudják küldeni egy kuponért cserébe, amelyet később levásárolhatnak.
Milyen kozmetikumokat érdemes nyárra beszerezni?
A naptejen, a bronzolajon és a napozás utáni olajokon kívül fontos még a bőrradír, hiszen a bőrünk a fénynek kitéve sokkal gyorsabban öregedik. Az arabica kávés, illetve a matcha teás bőr- és arcradírokkal a felső hámréteget nagyon jól le tudjuk radírozni. A hajszérumok nagyon jól védik a hajunkat a kiszáradástól, amelyek a hajvégekre vagy akár pakolásként az egész hajra felvihetők.
Milyen újdonságokkal készülsz még idén?
Új termékekkel egyelőre nem készülünk, most inkább az online jelenlétünkre helyezzük a hangsúlyt. Több rendezvény is elmaradt az utóbbi időben, amelyeken szerettünk volna részt venni, ezért az energiánkat átcsoportosítjuk: kisfilmet készítünk és termékhasználati videókat, amelyek most jönnek majd ki. Azt szeretnénk, hogy minél jobban bele láthassanak az emberek a márka és a termékek életébe, hogy mindenki megtapasztalhassa ezt az életérzést.
Hol lehet találkozni a termékeiddel?
A webshopon kívül Budapesten a natúrmodulos DM Drogerie Marktokban, a Müllerben, a Bijó nagykereskedésben, a Herbaházban, az Aréna Plázában található Aréna Gyógyszertárban és a Medicina gyógyszertárakban, vidéken pedig több kisebb bioboltban, de folyamatosan keressük a viszonteladókat.
Hová szeretnél eljutni a vállalkozásoddal?
Elsődleges célunk, hogy olyan alternatívákat biztosíthassunk a vásárlók számára, amelyet nagy biztonsággal és jó érzéssel tudnak használni. Szeretnénk létrehozni kisebb workshopokat a tudatos testápolással kapcsolatban, és olyan tematikus programokat is tervezünk, amelyek keretében az érdeklődők megismerkedhetnek az összetevőkkel és a hatásaikkal.
Nagy hangsúlyt szeretnénk fektetni az edukációra, szeretnénk az embereknek egy olyan tudást adni, hogy ha ránéznek egy adott termék összetevőire, akkor azonnal tudják, hogy bátran használhatják-e vagy nem.